Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Lelki otthonunk az Egyház, 16. - 2019.05.06.

1./ Iskolai hittanóra keretében első osztályos gyerekek látogattak el a farkasréti templomba.

Többen közülük már ismerték a templomot, mások most voltak itt először. A színes ablakokon át beszűrődő napfény meghitt légkörében röviden szóltam a szentek közbenjárásáról – Mindenszentek templomáról lévén szó –, mindegyikük megkondíthatta a kis harangot, végül pedig egyik hívőnk ajándékaként karamell cukorkát is kaptak. Visszatérve iskolájukba, nagy örömmel számoltak be templomi élményeikről az etika-órára járó osztálytársaiknak. Napokkal később egyikük édesanyjával találkoztam, aki azt újságolta, hogy kisfia milyen örömmel számolt be otthon a templomlátogatásról.

     Nem úgy azonban az iskolában maradt osztálytársak. Az etika-órás osztálytársak – talán meglepő módon – gúnnyal reagáltak beszámolójukra, s még másnap is tartott a gúnyolódás. Vajon miért gúnyolódtak? - kérdezhetjük. Irigységből! Irigyelték tőlük lelki örömüket. Ennek a megállapításnak két gondolatát szeretném bővebben kifejteni. 

2./ A lelki öröm az evangelizálás lényege.

     A hittanos gyerekek nem tudatosan, hanem ösztönösen evangelizáltak. Örömüket nem tudták magukban tartani, átadták másoknak: osztálytársaiknak, szüleiknek. Előbbiek részéről visszautasítás volt a válasz, utóbbiakból hasonló örömet váltott ki beszámolójuk. A gyerekek nem gondoltak bele a következményekbe, ők csak örömteli élményüket osztották meg azokkal, akikkel találkoztak. Az ősegyház tagjai is így evangelizáltak, apostolkodtak: a megélt hit örömével vonzottak. Vonzottak és nem hódítottak! Ez lényeges különbség. A hódítás lényege az erő, olykor az erőszak érvényesítése. A vonzás lényege a szeretet. A szeretet vallását nem is lehet más módon hitelesen terjeszteni, mint vonzással.

     A kereszténységet gyakran vádolják prozelitizmussal, ami erőszakos áttérítést jelent. Ez azonban ostobaság. A kereszténység lényege a misszionálás, a hit továbbadása; ezt azonban nem erőszakkal teszi, hanem vonzással. Nincs és nem is volt olyan misszionárius, aki erőszakkal térített át bárkit a keresztény hitre. A prozelitizmust talán más vallás terjesztésénél kellene emlegetni, de nem nálunk. 

     A hittanos gyerekek sem erőszakos propagandával traktálták társaikat. Csupán a lelki örömüket mutatták meg, ami viszont – s ez jellemző korunk vallási türelmetlenségére – gúnyt váltott ki társaikból. Korjelenség, hogy a toleranciára éppen azok szoktak hivatkozni, akik a tolerancia hiányában szenvednek. Népiesen szólva: az kiabál, akinek a háza ég.

3./ Az irigység megérdemli, hogy néhány gondolat erejéig foglalkozzunk vele.

     Jó észben tartani, hogy az irigység a hét főbűn egyike. A főbűn tulajdonsága, hogy sosem jár egyedül, hanem más bűnöket is von maga után. Esetünkben az etika-órás gyerekek irigysége maga után vonta a gúnyolódást. Nem lényegtelen kérdés, hogy a gyerekek vajon hol és kitől tanulták a gúnyolódást mások vallásos hite fölött? Nyilvánvaló, hogy nem ilyennek születtek, hanem környezetük tette ilyenné. A társadalmi, vagy családi környezet, esetleg mindkettő.

     Dr. Soltész János gör.kat. morálteológus szerint  az irigység mindenképpen a bűnök sorába tartozik, mivel a felebaráti szeretet ellen van, és más bűnöknek is forrása. Azonban nem minden esetben súlyos bűn. Iránymutatónak tekinthetjük azt a gondolatát, hogy minél magasabb rendű jót irigyel a másiktól, annál súlyosabb. Pl. Isten kegyelmét irigyelni mástól a Szentlélek elleni, „megbocsáthatatlan” bűnné válhat. Nem véletlenül jegyzi meg Aquinói Szent Tamás, hogy irigyelni a felebarát lelki javait, szomorkodni, mert az apostoli munkában sikerei vannak, igen súlyos bűn.

Szent Ciprián szerint az irigység mögött a Sátán áll, akinek az irigységét az embernek adott halhatatlanság váltotta ki. Mekkora bűn, ha még az angyal is elbukott benne? - teszi fel a meghökkentő költői kérdést Ciprián. S azóta pusztít a földön. Az ókori egyházatya az irigység ellenszereként ajánlja: Szeresd azokat, akiket korábban irigységből ócsároltál; utánozd a jókat..., örülj velük! (A hét főbűn – teológiai tanulmányok, 116,122)

4./ A hittanos gyerekek öntudatlanul evangelizáltak. Még nem fertőzte meg őket a világban  uralkodó gyakorlat, hogy a vallás magánügy, ezért nem beszélünk róla. Jézus tanítása illik ide, amit tanítványainak mondott: „Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, hogy aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda.” (Lk 18,16-17)        

 

 

AttachmentSize
Vesperás, 2019-05-06.odt8.02 KB