Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Lelki otthonunk az Egyház, 9. - 2019.03.11.

1./ „Vallásos – a maga módján” - gyakran halljuk ezt a tájékoztatást, amikor temetési  megbeszélésnél szóba kerül az elhunyt vallásgyakorlata. A „maga módján” való vallásgyakorlat teológiailag nem definiálható, de annyi bizonyos, hogy nem az egyházi tanítás szerinti vallásgyakorlatot jelent. Az a tény, hogy kialakult egy ilyen sajátos meghatározás - „maga módján való vallásosság” - arra utal, hogy a hitünk sérülékeny. Fokozottan sérülékeny egy szekularizált, elvilágiasodott társadalomban, mert ez a társadalmi környezet sokakat elterel a vallásgyakorlattól.

     A hajszolt életmód, sok esetben a vasárnapi munkavégzés, fiatal években pedig a sportolás egyaránt képes felülírni egy vallásos család vasárnapi programját. A sportversenyek szombat-vasárnap kerülnek megrendezésre, ami miatt bizony sokszor elmarad a vasárnapnak szentmisével történő megszentelése. A wellness-programokról, utazásokról nem is szólva, melyeket a vendéglátó- és szórakoztatóipar előszeretettel hirdet meg a hosszú hétvégére, pl. karácsony és húsvét ünnepére.

 A kereskedelem az üzleti szempontoktól hajtva olyan kínálattal kecsegteti az embereket, melyek csábítóak, ezért nehéz ellenállni neki.

     Vajon nem a paradicsomkerti kísértés ismétlődik meg napjainkban is? A Biblia elbeszéli, hogy a kígyó ravasz volt és a tiltott fa gyümölcsének fogyasztására csábította Ádámot és Évát. „Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle.” (Ter 3,6) Látjuk tehát, hogy a kígyó, vagyis az ördög ma is sikerrel tud elterelni sok keresztényt a vallásgyakorlattól. Ezért lesz sok keresztény a „maga módján vallásos”.

2./ Az egyházközség alapvetően családi közösség. Szent Pál apostol leveleiben tanúskodik a „családi közösségek” létéről (1Kor 16.19; Kol 4,15; Filem 2), melyek a nagy városokban éltek többnyire misszionáló házaspárok vezetésével (Róm 16,3-5.7). Kívánatos lenne, hogy amint a családon belül a családtagok tudnak egymásról és szükség esetén segítik, támogatják egymást, úgy legyen az egyházközségen belül is. Korunk eltömegesedett és elnévtelenedett társadalma nyilván nem kedvez a családi közösségekből álló egyházközségnek. Egy nagyméretű plébániai közösségnél mindezeken felül újabb nehézséget jelent a generációs különbség, mely a fiatalokat és időseket külön csoportokba vezeti. Mit tehet egy plébániai közösségen belül az idősebb korosztályhoz tartozó hívő? Visszacsatolva Kennedy elnök már idézett kérdéséhez: mit adhat ő a közösségnek?

     A Biblia ebben a kérdésben is útmutatónk lesz. Jób könyvében (1,1-5) olvassuk a következőt:

    „Volt Husz földjén egy Jób nevű férfi. Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent és kerülte a rosszat. Hét fia és három lánya született... Fiai  vendégséget szoktak rendezni: ki-ki a saját házában, a rá eső napon. Ilyenkor üzentek és három nővérüket is meghívták, hogy egyenek és igyanak ők is velük. Valahányszor sorra lejártak a vendégség napjai, Jób elhívatta és megtisztította őket. Korán reggel fölkelt, és égőáldozatot mutatott be mindegyikükért. Így gondolkodott ugyanis: 'Hátha vétkeztek gyermekeim és szívükben káromolták Istent.' Így járt el Jób minden alkalommal.”

     Jób istenfélelme abban mutatkozott meg, hogy gyermekeiért engesztelte Istent. Arra gondolt, hogy szórakozásaik során talán „káromolták” Istent – ami alatt azt kell érteni, hogy valamilyen bűnt követtek el, vagyis esetleg fellázadtak Isten ellen. A bűn ugyanis Isten elleni lázadás. Jób tehát engesztelte gyermekeik esetleges bűneit Isten előtt. A kereszténységben is sok szentet ismerünk, akik hasonló módon engesztelő életet éltek. Most csak a mi Árpád-házi Szent Margitunkra utalnék, aki egész életét felajánlotta népéért, hazájáért. Imádsággal és vezekléssel engesztelt. De említhetnénk a Szűz Mária jelenéseket is – La Salette, Lourdes, Fatima – ahol a gyerekeket kérte engesztelő imádságra. Sokan ismerik Natália nővér (1900-1992) látomásainak tartalmát, mely szintén egy engesztelő mozgalom létrejöttére vonatkozik.   

3./ Az engesztelés gondolata tehát évezredek óta ismert. Az engesztelés mások bűneiért ma is élő gyakorlat. Prohászka Ottokár püspök írja: „A szeretet áldozatot akar hozni. A szeretet áldozat, odaadás és szolgálat... A természetben a halál és szenvedés mutatja, hogy az isteni szeretet is odaadást és szolgálatot sürget. Egyik szolgáljon a másiknak, egyik haljon meg a másikért. Ez az igazi szeretet; a lélek virága. Amit a természet kényszer alatt végez, azt mi készséggel tegyük. A halálnál erősebb a szeretet.” (Elmélkedések az evangéliumról, 492) 

     Az engesztelő ima természetfeletti módon erősíti és építi a plébániai közösséget.

 

AttachmentSize
Vesperás, 2019-03-11.odt8.09 KB