Címlap | Blogok | Farkasrét blogja

Miben lehet példaképünk a Szent Család? - 2011.12.30.

   

1./ A mai nappal véget ér a Család Éve, melyet a Magyar Katolikus Püspöki Kar hirdetett meg egy évvel ezelőtt, Szent Család vasárnapján. A Család Éve tisztelgés volt Boldog II. János Pál pápa 30 évvel ezelőtt kiadott Familiaris Consortio kezdetű apostoli buzdítása előtt. A „családi közösség” címet viselő pápai dokumentum pasztorális iránymutatás volt a papság számára. Pilisvörösvár-Bányatelepre 1987-ben kerültem önálló lelkipásztornak. Elődöm – Labbant Lajos – a falusi (azóta városi) plébániára került, s ott még 7 évet dolgozott, 1994-ben bekövetkezett haláláig. Öt éven keresztül szinte napi kapcsolatban voltunk, hiszen egy községben volt a két plébánia. Lajos atya szívén viselte a családokat, s azért kezdett egy új templom építésébe 1989-ben a falu másik végén, hogy az ott élő családoknak ne kelljen több, mint 1 km-t utazni szentmisére a falusi templomba. Voltak viták az új templom szükségességét illetően, de Lajos atya még megérte annak felszentelését 1992 tavaszán. Akkor már nagytétényi plébános voltam, de a templomszentelésre elmentem. A ligeti templomot Szent Család tiszteletére szentelte fel dr. Takács Nándor székesfehérvári püspök. Amikor utoljára látogattam meg Lajos atyát, halálos ágyán is az új templomról beszélgettünk. Láthatóan jól esett neki azt hallani, hogy ezért a templomért áldani fogják emlékét. Így is lett.
     Labbant Lajos plébános azonban nem csak egy templomot adott a pilisvörösvári családoknak, hanem példaképet is: a Szent Család példaképét.
2./ A Szent Család valóban családmodell? - teszi fel a kérdést 2002-ben egy írásában André Vingt-Trois bíboros, párizsi érsek. Hiszen annyira más életkörülmények között éltek, mint mi. Annyira különleges család volt az övék: a fiú, aki Isten Fia, az anya, aki szűz, és az apa, aki nem az édesapa. Hogyan szolgálhatna példaként ez az elképzelhetetlen helyzet? - kérdezi az érsek.
     Mégis példaképünk lehet a Szent Család. Nézzük meg viselkedésmódjukat!
     Józsefről azt írja Máté evangélista, hogy „igaz ember volt” (Mt 1,19). Mit jelent ez? Amikor József meglátja, hogy jegyese gyermeket vár, ebből mindenki arra következtetett volna, hogy Mária házasságtörést követett el (a jegyesség abban az időben valódi elköteleződést jelentett, de még nem költöztek össze). A házasságtörést halállal büntették. Józsefnek el kellett volna bocsátania Máriát, és bíróság elé kellett volna citálnia. József azonban nem ezt tette. József nem a törvény szigorú alkalmazásával reagált a történtekre, mint ahogy az jogában állt. Diszkrétebb megoldást választott: el akarta bocsátani Máriát és ezzel megmentette volna a nyilvános ítélettől. Az elbocsátásra csak azért nem került sor, mert megjelent álmában egy angyal, és arra intette, hogy „vegye magához feleségét, Máriát” (Mt 1,20). - Ezen a ponton fedezhetjük fel József példakép mivoltát. József példakép lehet abban, hogy a családi életben olykor túl kell tudni lépni a jogi megoldásokon, és helyette a tiszteletet és feltétel nélküli szeretetet kell előtérbe helyezni. Konkrétan: a házastársak közötti konfliktus esetén nem a válást kell első megoldásnak választani, hanem valami mást. A válásnak – a jogi megoldásnak - a legutolsó helyen kellene állnia. Szent József ezt tette. Ebben példaképe lehet minden házastársnak.
     Máriáról Lukács evangélista leírja, hogy amikor elvesztették a 12 éves Jézust jeruzsálemi zarándokútjukon, hosszan keresés után végre megtalálták a templomban. A szülők aggódó kérdésére a kamasz Jézus meglepő választ ad: „Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem? (Lk 2,49) Az evangélista pedig ezzel a mondattal zárja le a történetet: „Mária megőrizte ezeket a szavakat a szívében és el-elgondolkodott rajtuk.” Vagyis Mária emlékezett a rég történtekre. Személyiségünk akkor válik teljessé, ha fel tudjuk idézni az addig megtett utat, életünk eseményeit. „A történelem az élet tanítómestere” - mondják a régi latinok; de ez igaz az emberre is.
Az ember az életének korábbi eseményeiből tanul. Ezért nagy baj a család szétesése, a válás. Ez olyan, mint az amnéziás betegség: megakadályozza, hogy emlékezzen. A válás után már nincsenek közös élmények és történések, amire később visszaemlékezhetne. Nincs, ami tanítson.
     Jézusról most csak azt említem, hogy a templomi megtalálása után a szülőkkel visszament Názáretbe és engedelmeskedett nekik (Lk 2,51). Jézus annak ellenére volt engedelmes , hogy vallási értelemben elérte az önállóság határát jelentő 12. életévét. Nem lehetne példaképe a nagykorúság határát elérő fiataloknak? Azoknak is, akik megszakítják a szülőkkel való kapcsolatot?!
     Néhai Labbant Lajos plébános nagyon jól döntött, amikor új templomát a Szent Család titulusára nevezte el, s ezzel példaképet adott a pilisvörösvári családoknak. Bizonyára sokak hasznára válik!